Miért csinálom?

A múltkori “Kérdezz - Felelek!” -ben kaptam több hasonló kérdést, amit meg lehet válaszolni csak 1-2 szóval, de úgy gondolom, azzal nem sokkal lennétek előrébb:)  

* Miért éri meg neked videózni? 
* Nem gondoltál bele abba, hogy a tanítványok fizetnek azért, amit a videóban ingyen elmondasz? 
* Van fizetős csatornád is, vagy csak hobbiból tolsz bele ebbe ennyi energiát? 
* Vannak szponzoraid, vagy saját zsebből fejleszted magad az online területen? 

 

 

A rövidebb verzió kb így nézne ki:

* Mert hiszem, hogy hosszabb távon megéri
* Nem a tanítványok az első számú célcsoportom, illetve nem annál komplexebbnek gondolom a szeretett sportom, hogy "csak ennyiből" valaki elsajátítsa. Viszont ha ettől ő valamit jobban csinál a pályán akár magától, akár segítséggel, már célt értem
* Jelenleg nincs fizetős csatornám, de elképzelhető, hogy lesz olyan tartalom, ami talán bele esik ebbe a kategóriába
* Saját zsebből, saját időből, többek tudásával fejlesszük a történetet
* Szponzoraim jelenleg nincsenek, de egy mesteredző társam és egy marketingkommunikációs szakértő barátom annál inkább :) 

A hosszabb verzió pedig:

2020.áprilisában azért kezdtem el, mert nem szerettem volna üresben itthon ülni a lezárások kellős közepette. Szerencsés helyzetben voltam, mert nem kellett pánikszerűen új munkát néznem, hanem elkezdhettem valami újat, amivel nem kezeltek “eltűnt” személyként, hanem folyamatosan ott tudtam lenni az embereimnek. Vitt előre az a gondolat, hogy nem akartam elölről kezdeni mindent, hiszen egyáltalán nem voltunk biztosak abban, hogy mikor térhetünk vissza a pályára. Hosszas bizonytalanság, amit ezzel tudtam a legjobban kontroll alatt tartani, hogy kitalálok valami újat. Le akartam foglalni magam egy olyan tevékenységgel, amit a legelejétől kellett elkezdenem megtanulni. Olyat, ami érdekel és amit be tudok építeni majd a munkába hosszú távon. Régóta gondolkoztam a videózáson, de még nem körvonalazódott bennem, hogy merre és milyen irányba kellene elindulni. Egyet tudtam. Nem akartam olyat, mint másé. Ezért kutattam, nézegettem és apróságokban változtattam, vagy másképp csináltam. A karantén hozta magával a lendületet, hiszen tökéletes időszak volt arra, hogy elkezdjek kísérletezgetni. Alap koncepció volt, hogy hiteles témát találjak ki, amin menni fogok heteken keresztül. 

Így adta magát, hogy dokumentáljam a saját edzéseimet. Miért is ne? :) 

 

 

Miután visszatérhettünk egy időre a normális kerékvágásba és elkezdhettünk dolgozni, onnantól kezdve már nem volt kérdés, hogy folytatni szeretném. Addigra már összeállt a fejembe, hogy mit szeretnék ebből kihozni. Soha nem a pénz motivált. Hanem a sportunk fejlesztése Magyarországon, továbbá az edzők támogatása, akik esetleg nem rendelkeznek még kellő gyakorlattal és önbizalommal. Ezért jött, hogy szakmai videókat kezdünk el készíteni úgy, hogy játékosok is megértsék a szakmai berkeken kívül is. Alap szkillem, hogy mindig valami olyat kezdjek el csinálni, ami még itthon nincs. Külföldi anyagokból nagyon jó volt inspirálódni és építkezni, így a hosszú távú célom az, hogy nemzetközileg ugyanúgy gondoljanak rám, ahogy én rájuk, amikor elkezdtem. :) Ezért ölök bele ennyi energiát. Mindig törekszem arra, hogy kreatív legyen és mindig egy kicsit más, mint az előző videók. Fogyasztható legyen, könnyen emészthető és egyből felhasználható. Ezért invesztálok folyamatosan és ötletelek sokkal többet, mint általában. Egyszerűbb lenne, ha lenne egy stábom nyilván. :) Mivel ilyen lehetőségem MÉG nincs, így kitartok amellett, hogy “csak” csinálom. Bele sem gondolok inkább abba, hogy mennyi időm elmegy vele. Mennyi pénzem és energiám. Minek? 
Itt rontjuk el a legtöbbször. Ugyanis a legtöbb projekt akkor válik sikeressé egy ember életében, amikor nem gondol bele, csak csinálja. :) Ha folyton azon túráztatjuk az agyunkat, hogy az élet milyen rövid és mennyi mindenről maradunk le projektünk miatt, akkor az egész nem jutna sehova, mert abbahagynánk egy idő után. Ezért kell szórakozássá alakítani a beletett időt, ami nem megy csak úgy, hogy tele vagyunk, mint a deles busz és attól várjuk a megoldást és a sikert. Megszállottnak kell lenni. Én 1,5 éve vagyok őrülten szerelmese a projektemnek, aminek már olyan eredményei vannak, mint:

* Különböző együttműködések 

* Vendégszerző cikkek bloggerektől, edzőktől, sportpszichológustól: https://norasquash.com/#blog

* Rádiós interjú: https://www.halasradio.hu/hangalbum/sermon/5743-eljesen-mindegy-hogy-hol-vagyok-a-vilagban-kiskunhalasra-mindig-vissza-fogok-terni-beszelgetes-juhasz-nora-fallabda-edzovel-a-ziccerben?fbclid=IwAR08w6X_XP9gkVRZsfBJeFKUQvfaiDVRV0HLuK3dktXHPBu_BpiHj85y9YQ

* Nemzeti Sport online megjelenés: https://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/fallabda-ob-chukwu-hannah-es-farkas-balazs-is-megvedte-bajnoki-cimet-2829499?fbclid=IwAR35m5xBFDAAgF-H2B7pDNh3JDgCRAUvawDfu-DdgP41ipXtNQrY1TPjRX4

* Más edzőkkel való kooperáció: https://www.youtube.com/channel/UC7e3n3r-KifEV2WjF3RiJWA

* Saját interjú a legjobb hazai játékossal: https://www.youtube.com/channel/UC7e3n3r-KifEV2WjF3RiJWA

* Club váltás 

* Klientúra bővülés

 

 

 

 

Nem hiszek az azonnali eredményekben. Akik gyorsan építkeznek, ők általában mindig labilis talajra fektetik le az alapokat. Ezért egy kicsi bizonytalanság, és nagyeséllyel összeomlik az egész rendszer és minden erőfeszítés hiába volt. Már, ha volt egyáltalán erőfeszítés. A pénz nem elég, ha nincs meg mellé a szorgalom és a kitartás. A tudás nem elég, ha nem párosul mellé alázat és együttműködési hajlam. A szorgalom nem elég, ha nincs meg hozzá a kellő tapasztalat és tudás. A kitartás pedig nem elég, ha nincs mellette anyagi forrás, amiből forgatni tud az ember, hogy fejlődhessen az, amiben éppen kitartást gyakorol.  

Én a megtervezett tartalomgyártásra koncentrálok egyedül és arra, hogy az olyan minőségben tudjon kimenni, amit saját magamtól elvárok. Amit én is szívesen néznék, hallgatnék és olvasnék. Ezért szerkesztem a képeket, tanultam meg videót vágni, invesztálok eszközökbe a jobb minőségért és tanulok másoktól kreatív elemeket, hogy látványosabbak legyenek a legújabb részek. Ez idő, pénz és energia. Csak ezeket forgatva, tud eljutni az ember a fejlődésig és a célig. Ha valaki tartani tudja a tempót és nem engedi alább a lelkesedését, akkor markáns változást 1 - 1,5 év alatt már produkálni lehet a munkafolyamatokban, ami további lendületet eredményez. Így a körforgás kísérni fogja a végeredményt, csak számolni kell az Up & Down időszakkal, amire érdemes minél előbb reagálni és nem kétségbe esni.  A pénz nekem soha nem volt elég motiváció semmihez. Éppen ezért a videók sem arra szolgáltak, hogy miként tudnám “lehúzni” az embereket. Ha valaha is fizetőssé fogom tenni a videók elérhetőségét, az már olyan minőséget fog szolgálni, ami az én maximalizmusomnak eleget fog tenni. Amire azt tudom mondani, hogy ez már megéri a pénzét. :) Nem teszek felelőtlen kijelentéseket azzal, hogy azt mondom, SOHA. :) Még nem jött el az ideje. Más irányt vettünk egy kicsit, ami fejlesztés alatt áll jelenleg. Hobbinak pedig azért nem mondanám, mert a munkám is erről szól a pályán. Ahogy az egyik kérdésben is elhangzott, ugyanazt mondom a videókban, mint a pályán. Viszont nem gondolom, hogy elég csak videózni. Edzeni sem elég. Kell mellé játékot szervezni, hogy a tanultakat legyen mibe beilleszteni. Meccseket is kell nézni ahhoz, hogy fejlődni tudjon a játékunk. Technikai videókat is érdemes, hiszen mindig hallhatunk, láthatunk valamit, aminek köszönhetően bővíteni tudjuk a jelenlegi tudásunkat. Minden egymásra épül és kiegészíti egymást. De csak egy valamit alkalmazni, nem elég a fejlődéshez. 

 

 

Ezek a videók kifejezetten pályakezdő edzőknek készülnek, akiknek esetleg nincs segítségük és megakadtak a tanításban vagy magában a haladásban. Fontos, hogy támogatást kapjanak azok az emberek is, akik esetleg nem Budapesten élnek, ahol a tapasztalt edzői gárdának legnagyobb százaléka itt él vagy a környező területeken. Nekünk Imivel ez volt a célunk, hiszen mi tudjuk milyen csapatban dolgozni, és ezt szeretnék átadni. Segíteni, inspirálni, motiválni és képezni. Ahol nem a papír számít. Csak az elszántság és az akarat. Ezért éri meg videózni és belerakni egy csomó időt, energiát, pénzt. Rengeteg embert elérünk velük, amivel vagy pályára visszük őket, vagy kiegészítjük a technikai tudásukat és inspirálódhatnak a kivitelezésben. Továbbá edzőkkel dolgozunk együtt és segítjük őket az edzői pályán elindulni. Vagy már rutinnal rendelkezőkkel eszmét cserélünk egy anyag elkészítése során. Számomra így tud fejlődni a sport. Pályán tartani az edzőket, akik játékosokat nevelnek. Azt edzők viszont értékes emberek, akikre oda kell figyelni és törődni velük. Már aki igényli. :) Erre tartunk és erre megyünk. Erre indítottam el egy kutatást, amire kérdőív is készült - pályakezdő edzőként ezen a linken továbbra is eléred: https://forms.gle/qXdCejiTXxrbwmFLA. - ezen felül, a tanítványaimnak nagyon jó segédanyagnak számít. Igazából úgy gondolom, hogy mindenkinek. De, hogy valaki csak ebből tanuljon meg elsajátítani egy technikai elemet vagy mozdulatot? Ezt kétlem. Így nem gondolnám, hogy a tanítványaim közül bárkinek felmerülne a fejében, hogy ezzel ők pénzt dobnának ki az ablakon, hogy személyesen részt vesznek heti rendszerességgel az óráimon. Az, hogy anyagilag nekem ez hol éri meg? Szerintem ezt a kérdést tartsuk meg a jövőnek. A kemény munka meg fogja hozni előbb - utóbb a gyümölcsét. Én ebben hiszek, mert folyamatosan ezt tapasztalom. Úgyhogy kétségem sincs afelől, hogy ne működne az, amit elterveztünk. 

Ha netán valaki úgy érezné, elég az online anyag, akkor jelezze nekem. Azzal elérkezik a pezsgő bontás ideje, ugyanis azzal felértünk a szakma csúcsára Imivel, mert akkor valamit nagyon jól csinálunk. 😄 
#nyilvánnemelég

Ha valaki már fejlődésre szánta el magát, méghozzá egy ilyen specifikus sportban, akkor tessék edzővel megtenni az első lépéseket, ami után rá lehet építeni a videókban elhangzottakat is. 

Kezdésnek böngészd át az edzői listát: http://squash.hu/edzok/  ➡️ utána pedig irány a YouTube ☺️💪🏻 

Jó tanulást mindenkinek❗️